Amikor beengedsz az életed egy fontos, bensőséges részletébe egy idegent, természetes, hogy Te is szeretnél tudni valamennyi személyeset róla. Mire a fotózásig eljutunk, némiképp ismerjük majd egymást, de addig is itt egy kis írás rólam, Steinerné Szabó Vandáról. :)
Az ország keleti részéről származom, Debrecenben nőttem fel. Mindig is tudtam, hogy Budapesten szeretnék majd egyetemre járni és nagyvárosi életet élni! És ez így is történt. Pszichológiát és fotózást tanultam párhuzamosan, sok barátot szereztem, idővel pedig egy pesti fiú felesége lettem.
Jelenleg idilli időket élünk meg 4 kicsi gyerkőcünkkel, bár a munka-iskola-háztartás Bermuda-háromszöge olykor minket is elnyel. Szeretném családomat a "lassulás" felé terelgetni, többet kirándulni, játszani együtt, kertészkedni vagy olvasni. Ez az ügyes időbeosztás azonban életem egyik nagy kihívása, amin folyamatosan dolgozom.
Minden perc kincset ér, amit a lányaimmal, a kisfiammal és a férjemmel tölthetek! Ugyanakkor ők azok, akik miatt olykor-olykor megvárakoztatom a fényképekre váró ügyfeleimet... Remélem szülőtársaim ezt megértéssel tudják fogadni. :D
(Fotó: All that makes you happy)